Élet történetem

Folytatnám életem történetét

2015. május 12. 12:37 - Horváth István Gábor

Kedves olvasók!

 

Némi csalódást kell okozzak önöknek. Megfogalmaznám, hogy miért. Úgy döntöttem, hogy erről az öt személyről nem írnék többet, független attól, hogy rengeteg sérelmet okoztak nekem. Röviden leírom miért. 

Legelső sorban azért, mert Szerető Istenünk elvárja tőlünk, hogy irgalmat tanúsítsunk mindenkivel szemben. A haragom elmúlt és bármennyire is finoman fogalmaznék az illetőkről akkor is úgy festene a dolog mintha ki akarnám venni a legfelségesebb úr Jehova kezéből az ügyet. Imával kisérve végig gondoltam és megis kaptam a választ az imámra a Szent Irásból. Ezt most idézném is.

"Ne félj mert én veled vagyok. Ne tekingess magad köré mert én vagyok Istened. Én megerősítelek, valóban megsegítelek, szilárdan támogatlak igazságos jobbommal. Íme megszégyenülnek és megaláztatnak mindazok, akik felidulnak ellened. Semmivé válnak és elvesznek a veled perlekedő emberek. Keresed majd őket, de nem találod a veled viszálykodó embereket. Azzá lesznek, mint ami nincs is. Semmivé válnak az ellened harcoló emberek. Mert én Jehova a te Istened megragadom jobbodat, én aki ezt mondom neked: Ne félj! Én megsegítelek!"

Ézsaiás 41;10-13

Ezek a Bibliai versek magukért beszélnek. Szerető Istenünk szeme bejárja az egész Földet, jól látja a helyzetemet és nyilván nyomos óka van rá, hogy ezeket a próbateljes helyzeteket megengedi. A megfelelő időben - biztos vagyok benne - megadja nekem a kiutat ezekből a rossz helyzetekből. 

Inkább arról írnék, hogy Jehova Tanúi milyen munkát végeznek illetve milyen szerepkört töltenek be és arról milyen jelentőségteljes időszakban elünk most. Jehova Tanúi 240 országban, az egész világon prédikálnak Isten királyságáról és ingyenes Biblia tanulmányozást ajánlanak fel az embereknek. A Szent Írásból idézném is:

"És a királyságnak ezt a jó hírét prédikálni fogják az egész földön tanulságul minden nemzetnek és akkor jön el a vég."

Máté 24; 14

Ez a munka több mint 100 éve folyik és nagyon fel van gyorsítva. Ez egy Biblia prófécia a beteljesedésre. A Tanúk nagyon precízen fel vannak készülve, napra készen. Különböző praktikus megoldások által prédikálnak. Házról-házra illetve ajtóról-ajtóra végzett szolgálat által. Telefonos tanúskodást is végeznek, valamint az utcán álványokon mutatják be a Jehova Tanú által készített kiadványokat. Ez is egy jól bevállt módszer hiszen itt a Tanúknak csak az a dolguk, hogy ott álljanak az állvány mellett és várják az érdeklődőket. 

Kérdés az, hogy miért ilyen égető fontos felkeresni az emberket. A válasz rövid és találó ennek a világrendszernek elközeledett a vége. Ismét idéznék a Szentírásból, hogy miből tudhatjuk meg, hogy a vég idején élünk. 

" Hallani fogtok háborúkról és háborús hírekről mert nemzet támad nemzet ellen és királyság királyság ellen és lesznek élelmiszer hiányok meg földrengések egyik hely után a másikon. És a törvényetelnség növekedése miatt a legtöbb emberből kihül majd a szeretet. De aki mindvégig kitart az részesül majd megmentésben."

Máté 6,7,12,13

Ezek a próféciák a szemünk láttára teljesednek. Rengeteg országban katasztrófák, csak példaként: vulkán kitörések, nagyerejű hurrikánok ezenkivűl ott van a gyermekkereskedelem ezzel párhuzamban a gyermekprostitúció, az emberi szervek kereskedelme is nagyon elterjedt mostanság, a fegyver az illegális drogok. De ezt sorolhatnám a végtelenségig, a kereskedelemmel kapcsolatosan. 

Kb. 7,2 milliárd ember él a világon és ebből nagyjából 1 milliárdan éheznek, és több millióan éhesen fekszenek le. Lassan már ott tartunk, nem tudunk magunkhoz venni tiszta ivóvizet, mert maguk az emberk szennyezik az óceánokat és a tengereket, melyekből ivóvizet lehet előállítani emberi fogyasztásra. A földet úgyszintén szennyezik, irtják az erdőket, a növényeket amik az oxigént termelik az emberiség számára. 

Borzalom ami ebben a világban van. Jézus amikor beszélt a tanítványainak ezekről, az itt leírtakról, most napjainkban érték el a csúcspontjukat. Az emberiség egy fontos ténnyel nincs tisztában, hogy ki e világ igazi uralkodója. 

"Tudjuk, hogy Istentől származunk, de az egész világ a gonosz hatalmában van."

1 János 5;19

A kérdés, ki ez a személy, a Szentírás választ ad erre:

"Levetették hát a Nagy sárkányt, az ős kígyót akit ördögnek és Sátánnak neveznek. Aki az egész lakott Földet félre vezeti. Jajj a földnek és a tengernek, mert lejött hozáttok az Ördög nagy haraggal, mivel tudja, hogy rövid ideje van."

Most a hitbéli dogokról ennyit írnék. Azért idéztem ki a Bibliai verseket, hogy gondolkozzanak el és saját maguk győzödjenek meg róla. Hogy a Szentírás mennyire hiteles, és valóban érdemes elgondolkodni az itt leírtakon. 

Ezzel szeretném Önöket arra sarkalni, hogy legközelebb maguk keressék ki amit nem idézek a Szentírásból, akár az internet segítségével is, ha nincs saját Bibliájuk. 

Aki többet szeretne megtudni a jw.org honlapra kattintva és a Jehova Tanúi által kiadott kiadványokat innen ingyenesen letöltheti. 

Az itt leírtakhoz nyugodtan hozzá lehet szólni, lehet kérdéseket feltenni. Szívesen válaszolok minden kérdésre természetesen a Szentírásból alátámasztva, hogyan zajlik egy ingyenes Biblia tanulmányozás és általában az emberiség többségét milyen kérdések foglakoztatják. Ime néhány példa: Ki Jézus Krisztus? Hol vannak a halottak? Mi Isten királysága? Istennek tetsző imádat. És talán ami a legfontosabb Miért engedi meg Isten a szenvedést? Valamint nem utolsó sorban Valóban az utolsó napokban élünk? Ha igen kik lehetnek a túlélők?

A következő alkalommal írni fogok arról. hogy a hit és a remény, a képzelőerőnkkel együtt hangsúlyozom a reális képzelőerőt, milyen pozítiv változásokat tud hozni az ember életében. Meg amit az elöző bejegyzésemben említetettem, azokra is választ fogok adni.

Elköszönök. Addig is sok szeretettel.

Horváth István Gábor

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://eletemtorteneteroviden.blog.hu/api/trackback/id/tr37453300

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása